Újra indul a Tapasztalatszerző műhely!

 

Egyetemi tanulmányaid mellett valódi tapasztalatokra is vágysz?

Kíváncsi vagy, hogyan működik egy gyermekotthon?

Szeretnél részt venni egy olyan projektben, ahol csoportokban különféle programokat valósítunk meg a gyermekotthon lakóinak?

 

Akkor itt a helyed!

 

A tapasztalatszerző műhelynek az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégiumban már hagyománya van. Néhány évvel ezelőtt szakkollégistáink kitalálták, hogy szeretnének testközelből is megismerni olyan helyeket, intézményeket, melyek a társadalomtudós számára érdekesek, viszont az egyetemi keretek között ezekről csak elméleti tudás szerezhető. Így jutottunk el: börtönökbe, anyaotthonba, hajléktalan szállókra stb. Rájöttünk azonban, hogy nem elég körbejárnunk ezeket a helyeket, hanem az alaposabb megismerés érdekében tennünk is kell valamit.

Így jutottunk el az idei programunkhoz:

Ebben a félévben a csepeli Templom utcai Gyermekotthon életébe nyerhetünk betekintést. Olyan programokat szeretnénk szervezni, melyek segítségével közelebbről megismerhetjük, hogy ma Magyarországon miként működik egy ilyen intézmény, kik a lakói és ők hogyan élik meg az intézményi életet. A jelentkezőkből és a szakkollégistákból néhány fős csoportokat alkotunk. Mindegyik csoport egy-egy programot valósít meg a gyermekotthon lakóinak. A műhelyt lezáró program (Családi Nap az otthonban) szervezésében pedig mindenki részt vesz.
A műhely március 13-án indul. Aki szeretne részt venni, azoktól rendszeres jelenétet várunk el.  Fontosnak tartjuk, hogy szakmailag és más módon is felkészülten érkezzünk a gyerekekhez, így elvárjuk a műhely tagjaitól, hogy részt vegyenek a felkészítő alkalmakon. Itt először Darvas Ágnes mesél nekünk a gyermekotthonok működéséről, ezt követően pedig a gyermekotthon dolgozói készítenek fel minket arra, hogy mire ügyeljünk a programok megvalósítása során. A továbbiakban mindegyik csoport külön dolgozza ki az egyes programokat (előreláthatólag lesz kézműves program, városi vetélkedő, sport program).
Közös találkozókra szerdánként 18 órától kerül sor.

 

Első alkalom: 2013.03.13.
Második alkalom (Darvas Ágnes bevezető órája): 2013.03.20.
Harmadik alkalom (a gyermekotthon dolgozóinak felkészítő alkalma): 2013.04.03.
A gyermekotthon lakóinak tervezett foglalkozások a következő hétvégéken várhatóak (a két nap valamelyikén): április 13-14., április 20-21., április 27-28.

 

Jelentkezés feltétele:
Légy lelkes!
Légy motivált a programok szervezésében és a csoportos munkában!
Legfőképpen pedig akarj tenni azért, hogy értékes programokkal színesítsük egy gyermekotthon lakóinak életét!

 

A jelentkezéseket a tapasztalatszerzomuhely@gmail.com e-mail címre várjuk!

Jelentkezési határidő: 2013.03.12.

 

Üdv: A szakkollégista szervezők

 

Ui.: Ha bármi kérdésetek van a műhellyel kapcsolatban, bátran írjatok a fenti e-mail címre!

 

 

 

 

 

©2012 ARTSZ / SZAKKOLLEGIUM@ANGELUSZ.ELTE.HU / 1117 BUDAPEST, NÁNDORFEJÉRVÁRI ÚT 13. / ARTKELE DIZÁJN | HAJNALI2 DEV