Névadónkról

"...De Robira emlékezve meg kell említenem a művelt és szellemes társasági embert, azokat a felejthetetlen társalgásokat, tanszéki bulikat, jelmezbálokat, vidéki kihelyezett tanszéki értekezleteket, amelyek azért is emlékezetesek, mert Robi ellenállhatatlanul tudott adomázni, kacagni és kacagtatni. Évekig kerestem azt a régi csehszlovák filmet (Senki nem tud semmit), amelyről többször mesélt nekünk, de soha nem tudta végig mondani, amit akart, mert könnyesre nevette magát."

 

Heller Mária (2013). Angelusz Róbertről

 

 

"Érdeklődése természetesen a folyamatos tájékozódással és minden kérdés állandó újrafeltevésével jár együtt. Szellemi étvágya – ő maga és mindannyiunk szerencséjére – már egészen fiatal korban kiterjedt természettudományi és filozófiai területekre is, ami mindmáig alapja a magyar társadalomtudományokban ritka diszciplinált témakezelésének. Ma éppen olyan kíváncsi a világra, mint ötven évvel ezelőtt. S amit megismer, az nemcsak az övé, hanem olvasóié, hallgatóié, munkatársaié és barátaié is."

 

Péter, S. (szerk.) (2009). Látás-viszonyok - Tanulmányok Angelusz Róbert 70. születésnapjára. Budapest: Pallas Könyvkiadó Kft.

 

 

"Szellemét és humorát, ötleteit és rendszerező hajlamát, főleg pedig stílusát szerettük sokan az ELTE Társadalomtudományi Karán, az MTA-ELTE Kommunikációelméleti kutatócsoportjában. Egyben találtunk benne olyan vonásokat, amelyek ritkán fordulnak elő együtt: jóságot és éles elmét, alaposságot és tündöklő szellemet, kutatói fegyelmet és szabadságvágyat."

 

Péter, S. (2012. október 18). Angelusz Róbert (1939–2010). Népszabadság Online.

 

 

Szakmai élettörténet dióhéjban

 

Angelusz Róbert (Budapest, 1939. január 27. – Mexikóváros, 2010. szeptember 1.) magyar szociológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

 

Ifjúkora és tanulmányai

 

Alsóbb iskoláinak nagy részét Gyulán végezte. 1952 és 1954 között a budapesti Gorkij Iskola tanulója volt. 1957-ben érettségizett a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban. 1956-ban – még gimnazistaként – csatlakozott Kanka Andor, Kuthy Csaba és Winkler Lajos köréhez, amely a Simonyi Imre költő főszerkesztése alatt újraélesztett Gyulai Hírlapban jelentkezett cikkeivel. 1957-ben segédmunkásként dolgozott Budapesten, a Magyar Optikai Műveknél. 1958-tól 1962-ig a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt.

 

Pályafutása

 

1962 és 1969 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Politikai Gazdaságtan Tanszékén volt tanársegéd, de érdeklődése ekkor már inkább a filozófiai, szociológiai kérdések felé irányult. Az 1963-as "A foglalkoztatottság optimális foka", valamint az 1964-ben a "Valóságban megjelent Ökonómia és elidegenedés" című cikkeit követően Budapestre költözött feleségével, Angelusz (Gubics) Erzsébet antropológussal.

1969 és 1972 között a Magyar Rádió és Televízió Szecskő Tamás által vezetett Tömegkommunikációs Kutatóközpontjának főmunkatársa volt. 1972-től az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetének adjunktusa, docense, később a Szociológiaelmélet Tanszék vezetője, egyetemi tanára volt. 1962-ben nyerte el a kandidátusi fokozatot. 1981-ben habilitálták, 1996-ban lett a szociológiai tudomány doktora.

 

Munkássága

 

A társadalmi mobilitás és kommunikáció, a tudásszociológia és a politikai attitűdök kutatója. Az 1980-as években a korlátozott nyilvánosság közvéleményre gyakorolt hatásaival foglalkozott. Úttörő jelentőségűek a társadalmi hálózatok vizsgálata terén Tardos Róberttel közösen elért eredményei.

 

Elismerései

 

Akadémiai Díj (1993)
Széchenyi professzori ösztöndíj (1995)
A Soros Alapítvány alkotói díja (1999)
Polányi Károly-díj (2000)
Szilárd Leó professzori ösztöndíj (2008)
Főbb művei [szerkesztés]
Monográfiák, tanulmánygyűjtemények [szerkesztés]
Kommunikáló társadalom (Budapest, 1983)
Félig-meddig. A közgazdászok és a reform (Budapest, 1989)
Hálózatok, stílusok, struktúrák (Tardos Róberttel; Budapest, 1991)
Optikai csalódások (Budapest, 1996)
A láthatóság görbe tükrei. Társadalompolitikai tanulmányok (Budapest, 2000)
Pártok között szabadon. Választók és társadalmi környezet a 90-es évek Magyarországán (Tardos Róberttel; Budapest, 2000)
Szerkesztett kötetek [szerkesztés]
Társadalmak rejtett hálózata (Budapest, 1991)
A társadalmi rétegződés komponensei (Budapest, 1997, 1999, 2004)
Források [szerkesztés]
Csibra István: Ember Gedeon alias Simonyi Imre. Tekintet, 2002. 6. sz.
Életrajza az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete honlapján
Elhunyt Angelusz Róbert. Népszabadság Online, 2010. szeptember 2.
MTI Ki kicsoda 2009. Kortársaink életrajzi lexikona. Főszerk.: Hermann Péter. Budapest, 2008, MTI. 24. o.
Szilárd Leó Professzori Ösztöndíj. MTA.hu, 2008. február 11.
Publikációs jegyzéke az MTA Köztestületi publikációs adattárában

©2012 ARTSZ / SZAKKOLLEGIUM@ANGELUSZ.ELTE.HU / 1117 BUDAPEST, NÁNDORFEJÉRVÁRI ÚT 13. / ARTKELE DIZÁJN | HAJNALI2 DEV