Szexualitás szociológiája III.

A kurzus immáron 3. félévéhez érkezett el, amely remélhetőleg hasonlóan színes és tartalmas lesz, mint az előzőek voltak. Az első félév olvasószemináriumként futott, filmnézésekkel vegyítve – ahol a kurzus témájába bevezető jellegű tanulmányokat és filmeket dolgoztunk fel, illetve tekintettünk meg Tóth László közreműködésével. A kurzus második félévében vendégelőadók hozták közel hozzánk, hogy melyek a kurrens témák és kutatás irányok a területen, elősegítve céljaink kiforrását. Mindezek fényében jutottunk arra, hogy a szexuális forradalom lenne a nagy, közös érdeklődési területünk, ahol szeretnénk egy kutatást megvalósítani.  Ezen félév célja, hogy letisztázódjon egy kutatás (egy közös kutatás, amin belül mindenkinek a résztémája érvényesülhet), tehát a félévben szakirodalom olvasás várható, és a kutatási kérdések és módszerek tisztázása. Egyelőre mindenkinek tágabb kérdésfelvetése van, tehát a kurzus továbbra is nyitott bárki számára: az esetleges új csatlakozók önálló kérdéssel, vagy másokhoz csatlakozva is beszállhatnak.

Év: 
2015
Szemeszter: 
Tavaszi
Típus: 
Műhely
Oktató: 
©2012 ARTSZ / SZAKKOLLEGIUM@ANGELUSZ.ELTE.HU / 1117 BUDAPEST, NÁNDORFEJÉRVÁRI ÚT 13. / ARTKELE DIZÁJN | HAJNALI2 DEV